Ma reggel olvastam egy bejegyzést, ami azt a témát feszegette, hogy egyszer igazán megfordíthatnánk a művészek és a tudósok sztereotipikus ábrázolását, miszerint a tudósok hideg, racionális, érzelemmentes távolságtartásból, a művészek pedig érzékeny, empatikus belemerülésből tapasztalják meg és írják le a világot. Ugyanis számolatlan tudós igyekszik egy jobb világot alkotni, lelkesedik azért amit csinál és mászik bele akár fájdalmas közelségbe is a dolgok kapcsán, hogy megfelelő megoldásokat találjon és számos művész csak rádbassza a traumáit hogy kezdjél vele TE amit akarsz, neki ettől könnyebb. Vagy kritizál feloldás nélkül, vagy a motivációja az alkotásra a cinizmus és az embergyűlölet. Hol itt a megküzdés? Értem, hogy akarod a figyelmem mint mindenki más, hogy dopamint termeljen végre az agyad, de erre vannak más módszerek. Tudományosak... :D

Talán ezért ábrándultam ki bő 10 éve a színházból és most az ezzel való kvázi szembenállás miatt szerettem meg olyan könnyedén a Soharóza Catwalk Koncert előadásait. Az Ügy és most a Keleti Blokk is fogott egy-egy témát, ami szinte mindannyiunkat érint, így könnyű hozzá kapcsolódni, és azt mondta "Gyere, nevess velem ezen!". Az ének és a kosztümök különleges harmóniája olyan könnyedén visz be a hangulatba, hogy észre sem veszed, már a közös világunkban találod magad. Közös, mert a színpad és a közönség egységgé kell váljon egy igazán jó darabhoz. És ahogy a nevetéssel egyre erősebbek leszünk - mert ez például egy megküzdési módszer, viccet csinálni valamiből, eltúlozni, hogy lásd valójában mennyire röhejes az egész helyzet, még ha benne is vagy ragadva, egy kicsivel több kontroll van a kezedben arra a kis időre - szembe merünk nézni a félelmeinkkel vagy a témával kapcsolatos személyes tragédiáinkkal is. Ezek annyira finoman, ügyes átvezetésekkel vannak megoldva, hogy tanítani kéne. De sosem ezekkel zárul a darab, mindig kiemel a mélységből, és ha körülnézel a színpadon, a közönségben, észreveheted, hogy nem vagy egyedül. És talán számomra ez adja a legnagyobb erejét a művészetnek. Általa olyan emberek tudnak egymással kapcsolódni, akik amúgy sosem és tud reményt adni, hogy együtt mégis erősebbek lehetünk, még ha próbálják is elhitetni egy másik oldalról, hogy ez nincs így.

Még ha a részletek idővel a homályba is vesznek, az érzelmi töltet miatt emlékezni fogsz rá. És mikor egy szituációba kerülsz, talán kevésbé leszel elveszve, talán egy határt könnyebben húzol meg, talán magabiztosabb leszel. Vagy csak egy picit kevésbé veszed majd komolyan. A művészet hatalma egyszer életre keltett egy telefonfülkét. Képzeld csak el egy-egy emberrel mire lehet képes...