Időnként amúgy itt szenvedek magamban a magány miatt, de egyébként nem lennék alkalmas egy párkapcsolatra. Nem lenne mit adnom, csak elvennék és ez nem fair. És nem is elvárható. Az, hogy tőlem sokan vettek el mert sokat adtam, az szomorú és sajnálatos de én is tudom, hogy nem lenne lelkiismeretem mással megcsinálni. Dühítő, persze. Frusztráló, még inkább. Hogy nekem nem jár ugyanaz a figyelem amit másnak adtam. De ezek a dolgok nem járnak. Másnak meg azt adtam, amit én is szerettem volna. Ilyen ez.

Nehéz azt elfogadni, hogy magamat kell megmentenem, mert nem lesz más. Támogatóim azok lesznek, de annyira unom már ezt az állapotot, mintha sosem lenne vége. Egy sötét erdőben bolyongok és nem találom a Hold fényét. Vagy a Napét.

Mikor a Gyermek kívánja, hogy csak vedd el a szenvedést. Mindegy, hogy.