Felnőtt énben kicsit más megélni az ürességet, mint Gyermeki énben. A Gyermeki én hiányállapotként észleli, amit tölteni kell, értelemszerűen kívülről, hiszen belülről nincs miből. De így Felnőtt énből nézve valahogy más. Mintha egy nullállapot lenne, se nem jó, se nem rossz, csak van.

A vágyat érzem, hogy jó lenne, ha ezt elfoglalná egy valami. De lehet, hogy ez is csak megszokás. Ilyenkor általában elnyomni szoktam a ragaszkodást és a szorongást de mintha nem lenne olyan erőteljes mint lenni szokott. Mintha látnék esélyt arra, hogy a jövőben egy-egy napot vagy élményt önmagában tudjak majd megélni és nem annak függvényében, hogy a jövőben mennyi kilátásom lesz rá.