Először volt a félelem. Aztán a fájdalom. Aztán volt némi harag. Most üresség van. Dermedtség. Isza. Jégbe zárva. Állok egy hatalmas csarnokban és nincs visszhang mikor kiáltok.

Kicsit olyan, mintha egy gyászfolyamat lenne. Lehet az is. Nem érzem. Nem érzek igazából semmit. Nem csoda, hogy jobb a dráma, hiszen akkor legalább valami van.

Mintha magamnak se kellenék. És amikor toxikusan kapcsolódom, erre erősítek rá. De hogyan kelljek magamnak?